Cégünkről

A Szarvas-Fish Kft. 1993-ban alakult. Fő tevékenységi köre az afrikai harcsa tenyésztése, feldolgozása és forgalmazása. A Szarvas-Fish Kft. az általa tenyésztett afrikai harcsát teljes vertikumban állítja elő, ennek megfelelően az anyahaltartást, a szaporítást, a tenyésztési munkát, az ivadék-, növendék- és áruhal nevelést, áruhal forgalmazást, a halfeldolgozást, a kiszállítást és értékesítést maga végzi.  Ez jól képzett szakembereket, felkészült dolgozói gárdát és a telephelyek közti magasfokú együttműködést feltételez. A Kft. diplomás szakemberei agrármérnöki, halászati szakmérnöki, vagy élelmiszeripari mérnöki végzettségűek, akik nyitottak az újdonságokra és rendszeresen részt vesznek kutató-fejlesztő munkában akár cégen belül, akár más szervezettel, partnerrel együttműködésben.

Komplex szemléletükből fakadóan nagy figyelmet fordítanak a technológia biológiai alapjainak és műszaki hátterének fejlesztésére. A hazánkban forgalomba hozott afrikai harcsát Magyarországon, elsősorban a Szarvas-Fish Kft. telephelyein, Szarvason és Tukán termelik. Az afrikai harcsa húsa tetszetős rózsaszínű, alacsony zsírtartalmú, ugyanakkor szálkamentes, a gyerekek és időskorúak étkezésére is ajánlható. A Szarvas-Fish Kft. kizárólag saját tenyésztésű afrikai harcsából készít különböző feldolgozottsági fokú friss és fagyasztott termékeket. Két halfeldolgozó üzemet működtet, Tiszacsegén és Szarvason. A vállalkozás a feldolgozó üzemeiben a tukai és a szarvasi haltelepén előállított afrikai harcsát dolgozza fel, más forrásból nem vásárol alapanyagot. A menedzsment alapvető célja, hogy vevőinek bizalmát élelmiszerbiztonsági szempontból megbízható, jó minőségű termékekkel nyerje el és őrizze meg.